„Elindult a jubileumi év” – a PTE 650 Jubileumi Projekt szakmai workshop-ja

2017. február 21-én, kedden 10 órától tartotta meg a PTE 650 Jubileumi Projekt a több célból is lényeges szakmai műhelykonferenciáját a Tudásközpont  konferenciatermében. Egyrészt a PTE 650 Jubileumi rendezvények kapcsán lehetőség nyílt az eddigi aktivitások bemutatására, másrészt pedig teret biztosítottunk az elkövetkezendő év szempontjából fontos szakmai egyeztetésnek, amely aktívan hozzásegíti a Jubileumi rendezvények szervezőit a 2017-ben megvalósuló események tervszerű és szakmai, illetve pénzügyi szempontból is sikeres lebonyolítására. 

A workshop-on a Jubileumi rendezvények szervezői mellett a PTE 650 Jubileumi Projekt munkatársai, a PTE Kancellária, illetve a PTE Rektori Hivatal érintett munkatársai is aktívan részt vettek, így a szakmai találkozó 41 fő részvételével zajlott. A közel másfél órás műhelykonferenciát a PTE 650 Jubileumi Projekt szakmai vezetője, dr. Jarjabka Ákos vezette le. 

 

 

 

 

 

 

 

A program részeként először dr. Jarjabka Ákos tartott előadást, aki a megnyitó mellett a PTE 650 Jubileum általános céljaival, illetve a projekt 2016-os évben elért eredményeivel kezdte prezentációját, ezt követően a Jubileumi rendezvényekkel szembeni szakmai elvárásokat, illetve a megvalósult rendezvénnyel kapcsolatos dokumentáció formáit részletezte. 

A hivatalos program második előadása a két projektmenedzser; Borda László és Ginzer Mónika nevéhez kötődik. Borda László a PTE 650 Jubileumi rendezvények tervezésének és lebonyolításának pénzügytechnikai pontjait nagyvonalakban vázolta, míg Ginzer Mónika töltötte meg ezeket a pontokat alapos tudnivalókkal és a határidők ismertetésével – a rendezvények egyes támogatástípusait, és az azokkal kapcsolatos elvárásokat külön ismertetve. 

Utolsó előadóként dr. Kuráth Gabriella, a PTE Marketing Osztály vezetője a projekt kapcsán a már 2016-ban, illetve a 2017-es év elején megtörtént marketingkommunikációt mutatta be. Továbbá a projekt keretében még magvalósulásra váró események kommunikációs lehetőségeiről, illetve a 2017-ben várható marketingkommunikációról is beszélt. 

A műhelykonferencia második részében, mintegy nyitott fórum részeként a program részvetői, a projekt keretében szervezett rendezvények szervezői kérdéseket tehettek fel a PTE 650 Jubileumi Projekt irányítóihoz és vezetőihez. Ennek keretében jutottak a konferencia részvetői friss információhoz a felújítás alatt lévő Halasy-Nagy József Aula jelenleg zajló munkafolyamatairól, illetve a szerkesztés alatt lévő PTE 650 Jubileumi Projekt programfüzetének részleteiről és megjelenéséről.