Doctoral Workshop

Esemény dátuma: 
2016. november 25. 09:00 - 2016. november 27. 16:00
Esemény helyszíne: 

A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata idén ősszel egy európai viszonylatban is újszerű és hiánypótló célt tűzött ki maga elé: egy nemzetközi konferencia keretében lehetőséget kíván teremteni a hazai és külföldi doktori iskolák képviselőinek, a doktori képzésben résztvevőknek, valamint a fiatal kutatók és eredményeik iránt fogékony szervezeteknek, intézeteknek szakmai együttműködések kiépítésére.
Végső soron tehát a Doctoral Workshop célja olyan diskurzus, illetve vita kialakítása, amelynek során a különböző képzőhelyek, országok képviselői új nézőponttal gazdagodhatnak a tudományos utánpótlás és innováció témájában.

A konferencia szekciói:
     „A doktori képzés jelene és jövoje 
Plenáris előadó: Dr. Bazsa György professor emeritus, Debreceni Egyetem
     „Doktori fokozat a munkaerőpiacon”
Plenáris előadó: Dr. Domány György, Richter Gedeon Nyrt.
     „Nemzetközi együttműködési lehetőségek”

Plenáris előadó: Dr. Tarrósy István külügy igazgató, Pécsi Tudományegyetem
A konferencia időpontja: 2016. november 25-27.
A konferencia helyszíne: Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont 7622 Pécs, Universitas U. UA.
A konferencia nyelve: angol

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

További információk: info@phdpecs.hu

Dr. Cseporán Zsolt
elnök
Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzat