Áttekintő - A Jubileumi programsorozat főbb eseményei

A Pécsi Tudományegyetem 2017. szeptember 1-jén ünnepli alapításának 650. évfordulóját, amelynek keretében jubileumi programsorozat indult útjára. A jubileumi évre készülve már 2016-ban is több rendezvény került megvalósításra az ünnep jegyében, előkészülve a jubileumi évre. Cikkünkben bemutatásra kerülnek a 2016-os év méltán kiemelt rendezvényei. futas1367.jpg

 

Tavasszal, 2016. április 27-én, immáron második alkalommal zajlott a PTE Történelmi Emlékfutás 1367, amely a PTE Sportiroda Olimpiai Ötpróba rendezvénysorozatának záróeseménye volt.

 

2016. június 1-4. között a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karán került megrendezésre a Magyar Farmakológiai, Anatómus, Mikrocirkulációs és Élettani Társaságok Közös Tudományos Konferenciája (FAMÉ 2016), ahol az élettudománnyal foglalkozó tudósoknak, kutatóknak lehetőségük nyílt, hogy eljöjjenek és bemutassák legújabb eredményeiket. 

fame2.jpg

Ezt követően 2016. július 5-6. között az Internationales Kulturhistorisches Symposion Mogersdorf (IKSM) 46. nemzetközi konferenciájának megrendezésére került sor, amelynek témája a tudomány és a gazdasági innovációk kapcsolata a 19. században. A konferencia 70 külföldi és néhány magyar szakember részvételével zajlott, története során először Baranyában.

 

2016. július 10-15 között Budapesten került megrendezésre a WCCI Globális Konferencia 2016 Budapest elnevezésű konferencia, amelynek témája az „Educating for Democratic Governance and Global Citizenship”. A rendezvényen 30 országból összesen 250 résztvevő volt jelen, összesen 150 tudományos előadásra került sor.

2016. augusztus 9-12. között Baráti Kristóf Mesterkurzusa került megrendezésre.

A nyári programsorozatunkat egy interdiszciplináris, több tudományterület hungarologia.jpgképviselőit megmozgató eseménnyel, a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Világkongresszussal zártuk, amelyre augusztus 22-27. között került sor. A rendezvény célkitűzése az volt, hogy a magyarságtudományt, mint kutatási területet, a hagyományos bölcsészettudományi kereten kívül tovább tágítsa a társadalom- és a természettudományok, orvostudomány, műszaki tudományok, jogtudományok, közgazdaságtudományok irányába, lehetőséget biztosítva a hungarológia tudomány művelőinek, a téma iránt érdeklődőknek, hogy tapasztalataikat megosszák egymással. A kongresszusra 24 ország 128 intézményéből 493 előadó érkezett, a hat nap alatt több mint 500 tudományos előadást hallgattak meg a résztvevők, így a konferencia méltán került a kiemelt rendezvények kategóriájába. (http://hungkong2016.hu/szimpoziumok.php)

szept.1.jpg

2016. szeptember 1-jén került sor Pécs Város napja Ünnepi közgyűlésére és a PTE Tanévnyitó Ünnepi Szenátusi Ülésének közös rendezvényére. Az eseményen díjak, elismerések és egyetemi tanári kinevezések átadására is sor került. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a Magyar Kormány részéről Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter, Palkovics László oktatási államtitkár és Hoppál Péter kulturális államtitkár; Pécs Megyei Jogú Város részéről Páva Zsolt polgármester és Lovász István jegyző; a Pécsi Tudományegyetem részéről pedig Bódis József rektor és Zeller Gyula rektorhelyettesek.

A jubileumi programsorozat részeként hasonlóan a 2016-ban eddig megvalósult eseményekhez, az őszi időszakban is számos rendezvény kerül megrendezésre, amelyek szintén nyitottak lesznek hallgatók részére is.